Egyesület
A H2O Sportegyesület 1997-ben alakult, stabilan működik több, mint 25 éve. Elnöke Hámori Zsuzsanna, aki a 2000-es Sydney olimpián első magyarországi szinkronúszóként részt vett. A magyar szinkronúszás kiemelkedő utánpótlás-nevelő bázisa, ebben a csodálatosan szép sportágban számos hazai és nemzetközi versenyen ért el és ér el a mai napig kiemelkedő eredményeket.
Az SE által jelenleg képviselt sportágak: szinkronúszás és úszás. Távlati célunk, hogy tevékenységünket további szakosztályokkal bővítsük, és a jelenleg elérhető két helyszín (Dunakeszi, Gyál) mellett további helyszíneken is elérhetőek legyünk. Az egyesület sportolóit szakképzett és tapasztalt edzők segítik, oktatják. Célunk, hogy a sportot megszeressék, az edzéseket élvezzék, sikerélményt és maradandó emlékeket szerezzenek, illetve a rendszeres testmozgás életük részévé és örömforrássá váljon. Hisszük, hogy „ép testben ép lélek”, a mozgás öröm!
Az H2O SE működésének célja, hogy a sportolni kívánó gyerekeknek adjon minél többféle lehetőséget a rendszeres testmozgásra, akár hobbi, akár profi, versenyzői szinten már egész kicsi kortól egész felnőttkorig. Nemcsak a versenyzés világa iránt érdeklődőket várjuk, hanem nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél több gyermek megtanulhasson úszni, hiszen ez a tudás életet menthet! Emellett az úszás az egészséges életmódhoz elengedhetetlen sportok közül az egyik legegészségesebb, teljes testet átmozgató mozgásforma.
Az egyesület tagja a Magyar Szinkronúszó Szövetségnek, a Magyar Úszó Szövetségnek, és a Magyar Vízilabda Szövetségnek is, ami lehetővé teszi a gyerekek leigazolását és a hazai, illetve nemzetközi versenyeken való részvételt is.
Támogatás
Egyesületünk közhasznú szervezet, sportolóink tagdjbefizetéseiből és az 1%-os adófelajánlásokból tartja fent magát.
Adószámunk: 18234701-1-43
Minden felajánlást hálásan köszönünk és a sportoló gyerekek körülményeinek javítására fordítjuk!